Legnagyobb bánatomra még hónapokig hiába várjuk a vasárnapi meccseket, azonban a holtszezonra is bőven szolgáltat témát a sportág. Ezúttal elmélkedem kicsit arról, vajon az idei keretből kiket láthatok a pályán majd jövőre is – azok közül, akiket szeretnék is.

Ami engem illet, minden reggel Amendola sorsáért aggódva olvasom át a híreket. Tudom, hogy elkapó-fronton épp nagyon szerencsések vagyunk, rengeteg tehetséges és megbízható játékosunk van, de én nem tudom nem fangirlként nézni a dolgot.
Nem, nem azért, mert holtversenyben a legdögösebb srác a csapatban, viszont van hasonlóan komolytalan érvem (is): az elsőszámú elkapó (egyben elsőszámú kedvencem) talán legjobb barátja, és nem akarom nézni, ahogy egymás ellen játszanak.
Danny Amendola a csapat – a rendszer – része, tökéletesen beilleszkedett a társaságba, és már kétszer (!) beleegyezett a fizetéscsökkentésbe csak azért, hogy patrióta maradhasson. A hírek szerint idén is ez az egyetlen lehetősége – egyébként érthető, mivel jövőre már nagyjából 2 millióval többet keresne, mint a nála sokkal jobb mérleggel rendelkező Edelman. Egy szó, mint száz: nagyon remélem, hogy belemegy, és nemcsak érzelmi okok miatt, hiszen a Super Bowlon bizonyította, hogy hasznos tagja a keretnek, mindig előlép, mikor igazán szükség van rá.

Nem szeretnék elköszönni a szezon számomra legszimpatikusabb játékosától sem, LeGarrette Blount örökre belopta magát a szívembe az alapszakaszban nyújtott teljesítményével, az egyenruhás patriótákkal készített fotóival, és a mai bejegyzés szempontjából legfontosabb dologgal, a hozzáállásával: szinte ingyen is maradna a csapatban, esze ágában sincs elhagyni Bostont. Ezzel mondjuk rögtön meg is oldódott a probléma.

Malcolm Butler, a nevenincs draftolatlan újoncból sztárra váló cornerünk, és Dont’a Hightower, aki Collins sokat vitatott távozása után a védelem pótolhatatlan vezére lett is a kérdéses listán szerepel. A corner esetében halasztható a döntés, így van még egy éve bizonyítani, hogy tartani tudja ezt a szintet. Szeretem a játékát, Ő is a „Remélem, marad” listán szerepel, ahogy Hightower. A linebacker bőven bizonyította, hogy érdemes megtartani, a védelem sosem látott mértékben javult fel idén, és sosem felejtjük el a labdaszerzéssel megkoronázott sacket Matt Ryanen. Nem titok, hogy sok pénzt akar, de megérdemli, és valószínűleg meg is kapja.

A végére marad a legnagyobb kérdés, Martellus Bennett. Csúnya játékot játszik a magamfajta egyszerű szurkolókkal, először eléri, hogy szeressük mint játékost, helyettesíteni tudja Gronkot, megszerzi a legtöbb TD-t a szezonban, közben eléri, hogy szeressük mint embert, mókás nyilatkozatokat tesz, elmeséli, milyen fantasztikus érzés Foxborough-ban játszani, pomponlányokkal táncol… Aztán közli, hogy Őt csak a pénz érdekli, és ott fog játszani, ahol a legjobb szerződést kapja…

Ez persze érthető, hiszen ezeknek a srácoknak ez a munkája, ebből a pénzből élnek. Ugyanakkor pont a Patriots az a társaság, akit ez a legritkább esetben érdekel, talán Brady az egyetlen pótolhatatlan játékosuk, másoktól szemrebbenés nélkül búcsúznak, ha saját érdekeiket a csapaté elé helyezik. Annak fényében, hogy épp az említett, pótolhatatlan Tom Brady strukturáltatja át önként újra meg újra a saját szerződését, hogy maradjon pénz a keret fejlesztésére, illik beállni a sorba – vagy elköszönni a bostoni szurkolóktól, akik addig csak azt hallgatták, mennyire csodás élmény előttük nyerni...