A címként szolgáló erőltetett szóvicc (amiért ezúton is elnézést kérek mindenkitől) a Sólymok és a Halászsasok meccsére utal, ami két okból foglalkoztat ennyire: az elejtett megjegyzésem miatt, miszerint nem szeretnék Patriots-Seahawks SB visszavágót, és a végeredmény figyelemreméltó fogadtatása miatt.

Az Atlanta Falcons 36-20-ra verte meg a Seattle Seahawkst tegnap, ezzel utóbbi kiesett a rájátszásból. A meccset már csak az MVP várományos All-Pro irányító, Matt Ryan teljesítménye miatt is érdemes megnézni, az eredményhez vezető útról itt most nem esik szó.

A Patriots az alapszakaszban gyakorlatilag egyedül a Seattle-től kapott ki (a Bills elleni, sérült harmadik számú irányítóval elkövetett meccs felett ezúttal szemet hunyok), a Seahawks ugyanis azon csapatok közé tartozik, akik igazán jók tudnak lenni ellenük. Mivel a Hazafiak idén mintha nem lennének teljesen rendben fejben, kifejezetten aggasztott a lehetőség, hogy ha amikor eljutnak a Super Bowlba, velük kerülnek majd szembe. Ez – az Atlantának hála – idén már nem jöhet szóba.

Miután ezt örömmel tudomásul vettem, el is engedtem volna a témát, ha nem olyan a meccs utolsó néhány perce és utóélete, amilyen. A Seahawks játékosainak egy része ugyanis úgy döntött, ha már pontokkal nem sikerült megverni az ellenfelet, ököllel talán könnyebb lesz… Patriots szurkolóként különösen ismerős a módszer, pontosan ugyanígy végződött a 49. Super Bowl is.

Múlt héten egy ismerőssel épp arról beszélgettünk, milyen furcsa volt a bejátszás a Lions-Seahawks meccs alatt, amiben utóbbi csapat tagjai egymással is többször összeverekedtek, akár a pályán is. Aztán jött a tegnapi mérkőzés és Earl Thomas Twitter bejegyzése, amiben azt a Tom Bradyt kezdi ki, akinek semmi köze nem volt a vesztes meccsükhöz – szerinte ugyanis Bradynek könnyű dolga van, bezzeg az ő csoportjuk…

Minderre természetesen reagáltak a szurkolók is.

Voltak, akik felnőtt módjára kezelték a kudarcot, de ez annyira unalmas, hogy egy néma pacsin kívül most nem is foglalkozom velük többet. Egy részük – hűen kedvenc csapatuk gyengébb idegrendszerű játékosaihoz – más taktikát alkalmazott, és minősíthetetlen hangnemben osztott ki tulajdonképpen bárkit, aki nem Seahawks szurkoló, emellett felmerült a felháborodott kérdés, miért örülnek annyian ennek az eredménynek.

Azt hiszem, erre a Giants elkapók esete a legjobb példa: ha nagy arccal vállalták a hajós fotót ország-világ előtt, vállalják a következményeket, és viseljék el a visszajelzéseket is. Ugyanígy, ha a Seahawks játékosait egész szezonban a legnagyon trash talkerek között tarthatjuk számon, nem illik meglepődni, ha ugyanilyen intenzitással kapják vissza az áldást, mikor letörik a szarvukat. Ellenpéldának ott a Raiders, őket hovatartozástól függetlenül minden jóérzésű NFL rajongó sajnálta, mikor Carr a lábát törte, determinálva a végeredményt. Kicsit utánanézve viszont egyértelmű, hogy Amerikában is feltűnően sokan ünneplik a Seattle Seahawks kiesését. (Érdemes utánanézni az alábbi tweet utóéletének.)

Meg kell hagyni, tehetséges és sikeres játékosokról van szó, remek példát mutathatnának a feltörekvőknek, de nemcsak a fociban elért eredményeikkel kellene erre törekedniük, hanem a pályán kívüli – és sípszó utáni – viselkedésükkel is.

Természetesen, mint mindig, tisztelet a szabályt erősítő kivételeknek, akinek nem meze, ne vegye magára.