Ma 31 éves a Patriots elsőszámú elkapója, Julian Edelman, a játékos, aki miatt egyáltalán elkezdtem foglalkozni az amerikai focival. Ebből a jeles alkalomból szeretném elmesélni a történetet, amit megismerve én is megbizonyosodtam arról, hogy rögtön elsőre jól választottam kedvenc játékost. Figyelem, hosszú lesz!

Édesapja egészen kicsi korától a sportra nevelte: iskola után, amíg a többi gyerek játszott, ők sötétedésig a parkban gyakoroltak mindenféle labdajátékot. Mivel Julian a középiskolát mindössze 150 centisen kezdte, folyton bizonyítania kellett, mind a pályán, mind a kötekedő erősebbek ellen. Példaképe az a környéken felnőtt Tom Brady volt, aki addigra már a Patriots kezdő irányítójaként NFL meccseket nyert.

Edelman a végzős évében veretlen szezont produkált – akkor még szintén irányítóként –, mégsem tűnt egyértelműnek, hogy ebbe az irányba indul. Egy előkészítő év után aztán a Kent State Egyetemre került, ahol a legelső közös edzésen közölte a csapat akkori (nála 20 centivel magasabb) kezdőjével, hogy át fogja venni a helyét a csapatban. Nem tévedett.

Akkori csapattársai ambivalens érzésekkel emlékeznek rá. Kérlelhetetlen maximalista volt, semmilyen hibát nem tűrt el, még az edzőjüknél is keményebben kérte számon a hiányosságokat. A szobatársa, Brian Lainhart története tökéletesen jellemzi a hozzáállását: Julian irányítóként piros mezt viselt az edzésen, ami azt jelezte, tilos vele ütközni. Brian megszerezte az egyik passzát, és már épp beért vele a gólterületre, mikor Edelman teljes erőből nekiment. „A legjobb barátom volt, a szobatársam, a tanúm az esküvőmön, aki a térdemet célozva habozás nélkül kiütött egy edzésen. Azt mondta, nem gondolhattam komolyan, hogy TD-t szerezhetek ellene.”

A hivatalos combine-ra látványos eredményei ellenére sem hívták meg, de az egyetem saját bemutatkozóján a gyorsaságot és agilitást felmérő gyakorlaton olyan időt produkált, amit a későbbi meghívottak közül senki nem tudott überelni. 2009 április 26-án (a 18. szülinapomon, csak mondom…) végül a New England Patriots draftolta a 232. helyen, azzal a kétes „ígérettel”, miszerint fogalmuk sincs, mihez kezdenek majd vele, de találnak neki munkát.

Végül nem túl sikeres punt returnerként kezdett, ami még keményebb munkára ösztönözte. A kötelező edzések után is tovább gyakorolt, és annak ellenére, hogy elkapóként mindössze sokadik csereként jöhetett szóba, elkezdte bemagolni az istenített Brady kedvenc útvonalait. Sérüléseket titkolt el, még cornerbacket is játszott, csak hogy a csapatban maradhasson. 2013-ban, mikor Wes Welker átigazolt Denverbe, esélyt kaphatott volna, de a Pats inkább elhozta Danny Amendolát, Edelman fizetésének sokszorosáért.
Julian addigra már Bradyvel is tartott külön edzéseket, így egyre többször vált a sztárirányító célpontjává. Amikor lejárt a szerződése, nemet mondott a többi csapat – magasabb fizetéssel járó – ajánlataira, és végül a New England egyik vezéregyéniségévé vált.

A kemény munka mellett nagy figyelmet fordít a saját marketingjére – már most készül a foci utáni életre. Közösségi oldalai tele vannak vicces videókkal, saját márkát alapított, mesekönyvet adott ki, jótékonykodik. Sajátos kis közösség alakult ki a „JE11” logó alatt, szakemberek szerint követői – bár kevesebben vannak, mint a világsztárok esetében – sokkal közvetlenebbek és aktívabbak, köszönhetően az emberközeli példaképnek.

2015-ben a Super Bowlon egy sosem bizonyított, de annál valószínűbb agyrázkódás ellenére a meccs utolsó perceiben TD-t érő elkapást produkált, amit csak így értékelt gratuláló csapattársainak: „Sz.rt se ér az egész, ha nem nyerjük meg.” Akkor még nem tudta, hogy beállította a gyűrűt érő végeredményt.
Két évvel később a Patriots katartikus feltámadásának megkoronázásaként ismét egy legendás mozdulatot mutatott be, visszaadva a hitünket a győzelemben, lehetőséget adva csapatának a folytatásra, és ma már tudjuk, hogy a győzelemre.

Részemről elnézem Neki a divatmajmos fotókat (sőt, valljuk be, inkább elnézegetem), a néha nevetséges ripacskodást, a „véletlenül összehozott” gyereket, az alsógatyaként váltogatott szupermodelleket (megjegyzem, Adriana Lima volt a legutóbbi – Ő Tom Bradyné Gisele Bündchen után a világ második legjobban kereső topmodellje), a szurkolóknak és a Patriotsnak igenis szüksége van az ilyen elhivatott futballkatonákra, azokra a kicsire nőtt, komplexusos, teljesítménykényszeres maximalistákra, akik sosem elégednek meg a második hellyel.