Kering az interneten egy történet, miszerint egyszer régen megkérdezték Julian Edelmant, szerinte tud-e olvasni Gronkowski. A válasz: „Lesz.rom, amíg a védelmet tudja olvasni”. Nos, talán egy lépéssel közelebb kerültünk a megoldáshoz, ugyanis már magyarul is kapható Gronk önéletrajzi könyve az Én, Gronk. Akár tud olvasni, akár nem, könyve van.

A mű szórakoztató, tanulságosnak talán nem mondanám (bár Gronk mindent megtesz, hogy saját bölcsességeit a fejünkbe verje), de mivel egy nagyon megosztó személyiségről van szó, mindenképp érdekes megismerni az Ő nézőpontját is kétes megítélésű tetteiről.

Már a legelső reklámnál előrendeltem a könyvet, de még nekem sem voltak komoly elvárásaim: arra számítottam, hogy egy profi író megénekelte a liga legjobb tight endjének erősen cenzúrázott dicső tetteit, Gronk pedig legfeljebb a nevét adta hozzá. Ennek ellenére a stílus tökéletes tükrözi a fejemben élő, médiából szerzett benyomásokból összerakott focistát.

Az egész kötetre – és eszerint Gronkowskira magára – komoly kettősség jellemző. Saját bevallása szerint is két szóval leírható: focista és partiállat. Felváltva tér ki a meccsei és a fontosabb megmozdulásai elemzésére és részletezi a legvadabb bulijait. Az egyik oldalon meztelen lányok csúszdáznak a folyosójukon (fotó erről nincs, szólok előre), néhány bekezdéssel később már keményen edz, hogy sikeres egyetemi játékossá válhasson. Sok-sok route elemzést, statisztikát, meccsleírást olvashatunk, valahogy úgy, ahogy egy lelkes kissrác elmeséli otthon, játék után az élményeit. Szégyenkezés nélkül, sőt, szinte ugyanilyen büszkeséggel sztorizik a partiállatokról, a legjobb barátairól, és a velük átszórakozott éjszakákról – vagy hétvégékről, esetleg hetekről.

Rengetegszer szerepel a neve az NFL legjobbjainak listáin, de egy igen nyugtalanító rekordot is fel tud mutatni: Ő a legrövidebb idő alatt legtöbb műtéten átesett, mégis aktív játékosa a ligának. Ha mégis van tanulsága a memoárnak, az egyértelműen az, hogy sosem szabad feladni. Ez általában közhely, de az Ő esetében nem is lehetne igazabb, épült már fel mononukleózisból, porckorong repedésből, bokasérülésből, kartörésből, az ezt követő súlyos fertőzésből, újabb porckorong törésből, agyrázkódásból, térdszalagszakadásból – és a könyv elkészülte óta sérvből és tüdősérülésből is. Egyszer sem vesztette szem elől a célját, az őrült partiállat szigorúan végigcsinálta az összes kezelést, és mindig visszatért a pályára.

Mivel mindezek már a magyar médiából is kiderültek, számomra a legnagyobb érdekességet a családról szóló részek jelentették. Kiderült, milyenek a mindennapok egy végtelenül türelmes édesanyával, aki elviselte, sőt, becsülettel felnevelte öt (ÖT!!) fiát, egy édesapával, aki nyugdíjhoz közeledve is nagyobb partiarc, mint az összes gyereke együttvéve, és három báttyal meg egy kisöcsivel, akik szó szerint ütve-verve felkészítették Őt erre a könnyűnek nem nevezhető életre.

A leírtak néha kicsit magyarázkodásnak, önigazolásnak tűnnek, sokszor visszaköszönnek azok a sorok, amikben hangsúlyozza, hogy számára a futball az első, minden idők legjobbja akar lenni, és hajlandó bármit megtenni ezért, ugyanakkor ahhoz, hogy ezt teljesíteni tudja, szüksége van a korlátmentes kikapcsolódásra, a személyiségéhez hozzá tartozik, hogy időről időre elveszíti a fejét. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy sosem drogozik, ritkán issza öntudatlanra magát, egyetemista korában verekedett utoljára pályán kívül, és nem szeg törvényt. Hát legyen.

A könyv passzol a mindenki által ismert Gronkhoz: szórakoztató, közvetlen, vicces, csupaszív, ugyanakkor inspirációt, motivációt is nyújthat. Csodát senki ne várjon, nem szakirodalom, tanulni sem fog belőle túl sokat az olvasó, de az elfogultságomat félretéve is nyugodt szívvel állíthatom, megéri egyszer átfutni a 215 oldalt, ha másért nem is, rácsodálkozni, mennyi minden belefér 28 évbe, még egy sikeres profi karrier mellett is.

A fentiek bizonyítására íme néhány fotó a legszórakoztatóbb időszakokból: